A Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Kommunikációs Tanszékének tanársegéde, Baráth Nóra festőművész „A vonalképzés és a képteremtés összefüggései kisgyermekkorban” címmel megtartott szakkollégiumi előadásában felhívta a figyelmet a kisgyermekkori rajzolásmód és a felnőtt alkotói szemléletmód közötti különbségekre. A hallgatóság bevonásával egy dinamikus rajzgyakorlat elvégzése után mutatta be azt a folyamatot, átmenetet, ami a kezdeti spontán nyomhagyások, firkajátékok ösztönös mozgásformái felől a tudatosabb, irányítottabb vonalvezetésbe érkezik. A gyermekrajzok dinamikus vonalvezetésének egyediségét, sokféleségét összevetette a géppel nyomtatott kifestők egyformaságának világával.
Rámutatott a kisgyermekkori szabadkézi képi kifejezés fejlesztő hatásaira és a látványorientált, leegyszerűsített sablonok kisgyermekkori használatának veszélyeire.
A bemutatott gyermekmunkák, hallgatói alkotások, alkotóműhelyek szellemisége alátámasztotta az érési differenciákat tiszteletben tartó, játékos, élményközpontú pedagógiai szemlélet fontosságát a vizuális nevelésben. A gyermekközpontú alkotásmódban központi szerepet játszik a több érzékszerve ható valós tapasztalaton nyugvó felfedező, kísérletező élmény. Olyan nyitott szemlélet ez, ami beengedi a véletlent az alkotófolyamatba, örül neki, rácsodálkozik, megismétli, továbbalakítja, és ontja az új ötleteket, így őrzi meg a kisgyermekek világot megismerő alkotóvágyát.

Dr. B. Kis Attila a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Kommunikációs Tanszékének egyetemi docense az „Az Egri csillagokról – másképp” című előadásában arra vállalkozott, hogy a kötelező olvasmányként a fiatalok által kevésbé kedvelt Egri csillagokat párhuzamba állítsa a kiemelkedően népszerű Harry Potterrel, megmutatva a mélyszerkezetükben és feszültségkeltő narratív fogásaikban rejlő hasonlóságokat. Az előadás nézőpontja és eredeti megfigyelései – különösen a jelképi és térszerkezeti párhuzamok feltárása – új megvilágításba helyezték Gárdonyi művét, és hozzájárultak annak árnyaltabb, komplexebb értelmezéséhez. Az összehasonlító elemzés alapján kiderült, hogy mindkét regény túlmutat a jó és rossz szétválasztásán alapuló hagyományos kalandtörténeten, és a küzdelem belsővé válásán keresztül mindkettő képes lélektani dimenziókat is nyitni.

Bíró Gyula főigazgató, c. egyetemi docens a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Nevelés- és Társadalomtudományi Tanszék oktatójának előadása egy rendkívül dinamikus és „bátorítóan-kritikai” szemléletű utazás volt a magyar köznevelés jelenébe és lehetséges jövőjébe. Az előadás központi gondolata az „óvodásabb óvoda – óvodásabb iskola” víziója volt, amely Ken Robinson szavaival élve abból a felismerésből indul ki, hogy a jövőt kiszámítani szinte lehetetlen, így a nevelésnek a rugalmasságra és a valódi gyermeki szükségletekre kell építenie. A prezentáció éles társadalmi látleletet adott: az 1969-es és a 2024-es nevelési helyzet összehasonlítása rávilágított, hogy míg korábban a gyermeki felelősség volt a fókuszban, ma a pedagógusoknak kell „megküzdeniük” a szülői elvárásokkal és a digitális világ keltette feszültségekkel. A modern nevelésnek olyan komplex kihívásokkal kell szembenéznie, mint a generációs szakadékok, a lazuló családi kötelékek, valamint az infokommunikációs technológia állandó nyomása. Az előadó részletesen elemezte a magyar óvodapedagógia paradigmaváltását, szembeállítva az 1971-es (ONEP) és az 1996 óta érvényben lévő -folyamatosan frissülő- Alapprogram logikáját. Míg a régi, „szocialista modell” a „katonai” szervezettségre, a versengésre és a különbségek problémaként való kezelésére épült, az új szemlélet a családias légkört, az érzelmi biztonságot és az egyéni érési dinamika elfogadását hirdeti, fogalmazza meg. Hangsúlyozta, hogy az óvoda ne az iskola előszobája, hanem a személyiség alapozója legyen, ahol a szabad játék és a tapasztalati tanulás élvez prioritást. Az iskola jövőjét érintve Bíró Gyula radikális szemléletbeli váltást sürgetett: az ismeretközpontú, tekintélyelvű oktatásról át kell térni a személyre szabott, hipermédiás és felfedező alapú tanulásra. Ebben a folyamatban a pedagógus szerepe is átalakul: utasításokat adó tanár helyett segítő navigátorrá, facilitátorrá válik. A pedagógus hivatás súlyát a „jéghegy-modell” érzékeltette: a felszínen látható adminisztráció és tanórák alatt ott rejtőzik a láthatatlan, de nélkülözhetetlen munka – a vigasztalás, az előítéletek rombolása és a gyermek belső érzelmi biztonságának gondozása. A lélektől-lélekig áramlás… Az előadás záró üzenete egyfajta hitvallás: az óvodának és az iskolának olyan helynek kell lennie, ahol „jó gyereknek -is- lenni”, és ahol a nevelés alapja a feltétel nélküli elfogadás és a közösséggé érés egyedi útja. Záró gondolatként az előadás – a Szakkollégium tehetséggondozó programjának eseményeként – komplex egységben láttatta a magyar óvodapedagógia történelmi erényeit és megőrzendő értékeit, miközben a jövő pedagógus-tehetségei számára őszinte bátorsággal jelölte ki a köznevelési rendszer fejlődéséhez nélkülözhetetlen kritikus pontokat.
A szakmai délután legfontosabb tanulsága, hogy legyen szó akár a gyermeki rajzok szabad vonalvezetéséről, az irodalom örök érvényű hőseiről vagy a nevelés jövőjéről, a középpontban mindig a gyermek és az őt támogató, értő pedagógus áll – hiszen a jövő iskolája és óvodája nem csupán tudást, hanem biztonságot és érvényes útravalót adó közösség kell, hogy legyen.